Ki volt Alzheimer?


Alois Alzheimer pszichiáter 1864. június 14-én született, és 1915. december 19-én halt meg Németországban.

1901. november 25-én a frankfurti állami elmegyógyintézetben egy 51 éves nőt szállítottak be hozzá, aki egy ideje furán viselkedett, a háztartási teendőit nem volt képes ellátni, és már a családnevére sem emlékezett.

– Mi a neve? – kérdezte tőle az orvos.
– Auguste – felelte a nő.
– A családneve? – Auguste.
– Mi a férje neve?
– Ha jól tudom, Auguste.

Később a nő szellemileg teljesen leépült, sem térben, sem időben nem volt képes tájékozódni, és szinte semmit nem tudott felidézni a korábbi életéből. Öt év múlva a nő meghalt, nem sokkal előtte az orvos teljes elbutulást állapított meg nála. Halála utána az orvos feltárta az agyát, és egy különös betegségfolyamat jeleit észlelte: az agykéreg jelentős része, amely az emlékezetért, a tájékozódásért és az érzelmekért felelős, nagyfokú elváltozást mutatott. Fehérje-lerakódásokat, elhalt idegcsomókat és idegsejteket talált. Ez a szellemi megsemmisüléssel járó betegség demencia néven akkor már ismert volt, de az orvosok úgy hitték, hogy csak öregkorban következhet be. Alzheimer doktor bizonyította be elsőként, hogy a demencia oka nem agyi érelzáródás, hanem az agykéreg pusztulásának következménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése