Melyek a lego alapszínei, és mit jelent a "lego" szó?


A lego összesen tizenkét színből készül, de az alapszínei a piros, a kék, a sárga, a fekete és a fehér.


Mi a „lego” jelentése, és ki a feltalálója?

Egy dán ács a lego feltalálója, bizonyos Ole Kirk Christensen, aki műhelyében a bútorok, ablakok, ajtók mellett kisméretű játékokat, modelleket, építőkockákat és egyéb fajátékokat is tervezett és készített. Játékai annyira népszerűek lettek, hogy nemsokára végleg áttért a játékkészítésre, és cégének új nevet adott. Legónak nevezte el, amely a dán leg (játék) és godt (jó) összetétele, vagyis azt jelenti: jó játék. A műanyag lego 1949-ben ebben a műhelyben készült el, és 1958-ban kerültek rá a bütykök és a lyukak. 1969-ben megjelent a Duplo is, amelynek elemei nyolcszor akkorák, mint a legóé, így a három-négy évnél kisebb gyerekek is játszhatnak vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése