Miért az oroszlán Velence jelképe?


A szárnyas oroszlán Szent Márkot, Velence védőszentjét jelképezi. Számos épület díszítőeleme. Velence zászlaján is látható: fejét glória övezi, mancsával pedig egy nyitott könyvet tart, amelyben egy latin mondat olvasható: „Pax tibi Marce, evangelista meus”, azaz: „Béke neked, Márk, én evangélistám.” Márk Velence felé tartva egyszer viharba keveredett a tengeren, és ekkor mondta ezt neki egy angyal. Az oroszlán lába alatt látható kék sáv a tenger jelképe, Velence tengerek feletti uralmát hirdeti.

Márk eredeti neve János volt, beavatásakor kapta a Márk nevet. A Marcus név eredete a „marco” szó, amely „nehéz kalapács”-ot jelent. Arra utal, hogy Márk úgy formálta az embereket, mint a kalapács a vasat. Beavatása során Márk az Oroszlán csillagkép szellemi lényeinek segítségét használta fel. Az oroszlán az erős akarat és a bátorság jelképe, és Márkot is ezek a tulajdonságai tették a térítő munkában eredményessé és az emberek által ismertté.

Forrás: Olaszországban gyerekkel
Fotó: Pixelio.de

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése