Mi a vércsepp-analízis?


Az élő vércsepp analízise egy mikroszkópos módszer. A hagyományos orvosi vizsgálatnál a laboratóriumokba konzervált vér került, ahol csak egy megfestett, élettelen vércseppet vizsgálnak. Az új módszer esetében azonban egy speciális megvilágítási eljárással a sötét látótérben az ujjbegyből vett friss vércsepp festés nélkül is megfigyelhető, sőt olyan összetevői is láthatóvá válnak, amelyek a hagyományos megvilágítással nem voltak észrevehetőek (pl. a vérsejtek szerkezeti tulajdonságai, a vérben levő mikroorganizmusok, a feleslegesen összegyűlt fehérjeszálak elhelyezkedése).

A száraz vércsepp elemzése során főként az egyes cseppek alvadásának módja a vizsgálat tárgya. A beszáradás során képződő lyukak, egyenetlenségek, szakadozások, repedezések nem véletlenszerűek, hiszen betegségekre, hiánytünetekre utalnak. A cseppek összehasonlításával megállapítható, hogy akut vagy krónikus, illetve jelenbeli vagy régebbi betegségről van-e szó.

Kimutatható például a salakanyag felhalmozódása, a pH-érték eltolódása, az emésztőszervek működésének zavara, a túlzott fehérjefogyasztás, a vese és a máj működésének megváltozása, az oxigén- és a vitaminhiány, a felborult baktériumflóra, a gombásodási hajlam, a szabad gyökök miatti korai öregedés, a fehérvérsejtek aktivitásának csökkenése, a gyulladásra való hajlam.

Fotó: Pixelio.de

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése