Ki szervezte az első Anyák Napját?


Már az ókori görögök is megtartották az Anyák Napját, amikor Rheiáról, az anyaistennőről minden év március idusán megemlékeztek. Rheia volt a mindenség és az istenek szülőanyja, a földi lét fenntartója, aki földi testet ad az égi természetű lényeknek, vagyis az embereknek.

Név szerint a megemlékezés első szervezője Ann Marie Reeves Jarvis volt. 1872-ben Bostonban az ő kezdeményezésére ünnepelték meg „Mother’s Work Days” elnevezéssel azokat az anyákat, akiknek férjük és fiuk elesett az 1871-es német-francia háborúban. Az USA-ban hivatalosan 1914-ben vezették be ezt az ünnepet, Magyarországon pedig 1925-ben a Magyar Vöröskereszt honosította meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése